*Perrie*
Reggel szokásosan keltem a kezemben a telefonom szorítottam. Minden este zenét hallgatok rajta és ez tegnap se volt máshogy. A szobám ablakán besütött a fénylő napfény, én meg mosolyogva és nyújtózkodva keltem föl. Kipattantam az ágyamból és fölvettem egy otthoni ruhát. Két copfba tettem a hajam és lementem a ház elé, hogy kézbe kaphassam a magazinom. Szerencsére éppen akkor szállították ki, így rögtön kézbe vehettem a kedvenc tinimagazinom. Bementem vele a házba és ittam valamit miközben az első sorokat olvastam. Hirtelen csörögni kezdett a telefonom.
- Itt Perrie Edwards, igen?- emeltem a fülemhez a készüléket.
- Itt az X-factor vezetősége. Ha ön Perrie Edwards, akkor szeretnénk valami módosítást közölni.- Nagyon megijedtem. Az X-factortól hívtak. Folyamatosan a legrosszabbra gondoltam. Nyeltem egy nagyot és újra szóltam.
- Én lennék az. Mi az a fontos közlemény?- kérdeztem elég ijedten.
- Sajnáljuk, de a zsűri új döntést hozott.- Ezzel éreztem, hogy elkezd folyni a könnyem.- Nem indul tovább a versenyben...- zokogva tettem le a telefont. Fölfutottam a szobámba és az ágyamra ugrottam. Megöleltem a plüssöm és olyan hangosan sírtam, hogy szerintem anya is meghallotta.
Kopogtak én meg halkan motyogtam egy "bejöhetsz" szócskát. Nem anya állt az ajtóban. A mostohatesóm köszöntött mosolyogva. Jó, nem hibáztatom a vidámságáért, ő még nem tudja a hírt. Én nagyon szeretem a húgom, mert vicces és mindig megért. Magam mellé intettem ő meg mellém ült az ágyra.
- Nos?- nézett mélyen a szemembe.
- Hát...- sírtam.- Nem... nem engednek az... X-factorba...- zokogtam. Azt mondták csodálatos vagyok, most meg bejelentik, hogy nem kellek nekik. Kösz...
- De elengedtek! Néztem a TV-t!- kezdte Alice.
- Most hívtak, hogy... Nem. Nem mehetek.- vontam meg a vállam. A húgom keresett a zsebében egy zsepit majd nekem nyújtotta. Halkan megköszöntem neki és kifújtam az orrrom, majd megtörölgettem a szemem.
- Anyu, apu már tudják?- álltam elém.
Megráztam a fejem Alice meg a kezemnél fogva magával húzott.
- Tudniuk kell.- bólintott és kihúzott a szobámból.
Zokogtam, így nem csoda, hogy a szüleim totál megijedtek. A szemem kisírt volt és szipogtam, így leültettek és aggódva kérdezték meg mi van. Anya eltakarta a testvérem, de ő csak bízatóan bólintott nekem egyet.
- Nem engednek a....- a mondat utolsó felét egy kicsit halkabban mondtam.
- Hova? Kicsim, nyugodtan beszélj, nem értelek!- ölelt át anyu.
Elég volt jól a szemébe néznem, máris tudta mi a helyzet.
- Annyira sajnálom...- csordult ki egy könnycsepp anya szeméből.
Legyintettem és sóhajtottam egy nagyot. Na az álmaimnak lőttek. Alice jó szorosan megölelt és nyugtatgatott. Apa sem maradhatott ki a nyugatásomból, így próbált megnevettetni. Néha egy picit elmosolyodtam, de aztán magányra vágyva mentem be a szobámba. Csak néztem a plafonom. Ő plafon lehetett, gondolom ez volt az álma. Az én vágyaim miért nem teljesülnek soha? Jó, ilyen hülyeségeken tudtam csak elmélkedni, de ebben a helyzetben nem is csodáltam. Lehet, hogy ez egy rémálom. Egy szimpla rossz álom. Megcsíptem magam, de csak fájt, nem keltem föl. Erre bőgni kezdtem és minél erősebben szorítottam a mobilom. Megnéztem a fekete képernyőn az arcom. Nem volt szép, olyan voltam, mint... Nem tudom, de félelmetes hatást keltettem. Szóval ehhez a plafonos témához kapcsolodó "okos" filozófiai kérdéseket tettem fel magamnak, mikor hívtak. Ugyanaz a szám, mint az X-factorosoknak. Fölvettem a telefont.
- Már egyszer kirúgtak, nem kell többször.- ez csak úgy jött belőlem. Irtó dühös voltam.
- Egy nevet is nehéz mondani?- kérdezte egy nő dühös hangnemben.
- Perrie Edwards.- böktem ki.
Beszéltek, majd megint egy hírt akartak velem közölni. Na mit? Kitiltanak az Egyesült Királyságból?
- Kérem, jöjjön el az X-factorba. Fontos bejelentés lesz, ne maradjon le, kérem!- könyörögtek.
Mondtam egy szipmla igent és lementem a szüleimhez. Utazhatunk vissza.
Kicsit igazítottam a sminkemen és próbáltam sírás nélkül a kocsiba szállni. Két napja még indultam az élő adásba, mikor így beszálltam az autóba. Zokogva dőltem az előttem lévő ülésnek. Alice megsimította a karom és bíztatott. Ezért imádom ezt a lányt.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Elvezettek minket a backstage-be. Rajtam kívül még voltak ott egy páran. Izgatottan meséltek egymásnak. Egyedül álltam és a cipőm nézegettem, ami nem volt érdekes. A rózsaszín tornacipők sosem érdekesek. Átnéztem a manikűrom, mikor egy bemondó hangját hallottam. Pont mint két napja. Fölkaptam a fejem a nevemre, mint egy kutya. Persze nem szóltak nekem, de nosztalgiáztam egy kicsit. Ekkor tényleg ezt mondták: "Perrie Edwards". Na meg még két lány nevét, de azokra már nem emlékszem. Automatikusan fölmentem a színpadra. Közönség nem volt, csak a zsűri ült a megszokott helyén. Mellettem három lány állt. Tőlünk egy méterre újabb három. Jobban megnéztem a másik oldalon lévő lányokat, de nekem valaki feltűnt a tömegben. Jade! Ő volt az! Integettem neki, ő meg kb. olyan arccal, mint én a telefonhívás után, visszamosolygott rám. Bár tudnám mi lesz itt. Elcsendült a nagy hely. Az egyik zsűri fölállt, bemutatkozott nekünk és papírokkal a kezében nézett végig rajtunk.
- Nos, kedves Perrie Edwards, Jesy Nelson, /nevét nem tudom/, /nevét nem tudom/!- reflexből felfigyeltem a nevemre.- Ti nagyon ügyesen vettétek az akadályokat. Persze ami eddig ért titeket. Ezért szerintem jó ötlet lenne, ha...- ezzel mosolyogva mondtak egy számomra is hihetetlen dolgot. A reflektorok össze-vissza szórták a fényük, mi már örömünkben sírtunk. Hogy miért?
- Ti egy csapattá alakulnátok és folytatnátok a versenyt!
Ugráltam és az ismeretlen lányok nyakába ugrottam. Bőgve öleltem őket sorra, ők meg teljesen boldogan ugrottak hozzám. Nem láttam a könnyeimtől és egy körbe állva boldogan öleltük át egymást. Vigyorogva figyeltem ki a lányok feje fölött, ahol a zsűrik mosolyogva figyelték a hirtelen kitörésünk. A másik csapat szerintem már tudta mi vár rájuk. Jade a neve hallatán már sikítva kezdte összeszedni a nyugodságát, de nem sikerült neki. Bár sajnálom, hogy ellenfelek leszünk, de ez így is-úgy is ugyanaz lett volna. Még vagy öt percig ugráltam a színpadon a lányok vállát átkarolva, majd sírva lefutottunk a színpadról. Anya is sírt, így a nyakába ugrottam és telekönnyeztem a pólóját. Sóhajtottam egy óriásiat és a húgomat is megölelgettem. Apu szinte fölemelt a földről és úgy mutatta ki, hogy mennyire örül nekem. Odaszaladtam a bandám többi tagjához és meghallottam egy beszélgetésük. Mint ha évek óta legjobb barátok lennének én meg csak be akarok náluk vágódni. Közelebb mentem hozzájuk.
- Sziasztok! Annyira örülök, mi nyerünk majd!- mosolyogtam a könnycseppeim letörölve.
Nagyon kedves és aranyos csajok voltak, rögtön úgy beszéltünk, mint ha imádnánk egymást. Átadtuk egymásnak a számaink és megbeszéltünk a mentorunkkal is egy időpontot arra, hogy ruhát válasszanak nekünk, dalt és próbáink mikor legyenek. Óriási öleléssel búcsúztam a helyszínről. Jön még ide Perrie Edwards, ne félj X-factor!
A kocsiban SMS-eztem mindenkinek, még a telefontársaságnak is, hogy mennyire örülök. Este az ágyamba ültem és már gondolkodtam, hogy mi lesz a vége a versenynek. Bár látnék a jövőbe... Tuti biztos, egy gyors számmal lépnék föl, ami nem csöpögős, és valami vagány ruha lenne rajtam. Az meggyőz mindenkit. Na de mindegy, ez még nagyon a jövő. Betakaróztam és hajnalig álmodoztam. Végül kaptam egy SMS-t a telefontársaságtól, hogy nem ide kell küldeni az üzenetet. Nevetve lehunytam a szemem és elaludtam.
♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
*Jade*
Reggel kiestem az ágyamból. Nem a legjobb ébredés volt, de legalább fölkeltem, úgy tíz óra körül. Lementem a konyhába ahol a tesóm már reggelizett.
- Elég későn keltél. Mi kérsz enni?- kérdezte álmosan anya.
- Még nem vagyok éhes.- mosolyogtam és leültem az asztalhoz.
Karl-nak egy fülhallgató volt a fülében, de mikor odaértem eltette.
- Mi hallgatsz?- kérdeztem tőle kíváncsian.
Legyintett és fölállt az asztaltól. Több, mint gyanús. Utánaszaladtam és szinte leterítettem a földre.
- Megőrültél? A telefonom!- kapta ki a zsebéből a készüléket amihez a fülhallgató volt kapcsolódva.
Fogtam és a fülembe dugtam a zenét biztosító fülhallgatót. Elindítottam a számot és mosolyogva csodálkozni kezdtem. Az én dalom amit a műsorban énekeltem! Átöleltem a bátyám aki inkább ellökött magától. Apró mosollyal vettem elő a telefonom ami éppen akkor kezdett csörögni. A fotelbe pattantam és felvettem.
- Itt Jade Thirlwall, ki keres?- kérdeztem.
- Az X-factor vezetősége az.- hallottam egy női hangot.
- Ööö... Oksi. Mi ügyben?- folytattam a beszélgetést.
- Súlyos döntést kell önnel közölnünk.- válaszolták meg a kérdésem.
Ráncolva a szemöldököm rákérdeztem, hogy mi is az az ügy. Kicsit húzták, de végül bejelentettek egy dolgot, ami egy világot tört össze bennem.
- A zsűri mégsem önt válogatta be. Ettől függetlenül kérem ma jöjjön el az X-factor-hoz. El kéne intézni pár ügyet még ezzel kapcsolatban.- erre a mondatra letettem a telefont. Először csodálkozva meredtem magam elé.
Az ujjaimmal végigfésültem a hajam és sóhajtottam egy nagyot. Persze ezzel jött a sírás is. Ráztam a fejem és a könnyeim törölgetve futottam a szüleimhez. Mindketten ijedten fogadták a kisírt szemem. Megöleltem anyát aki csak aggódva kérdezgetett.
- Én... Nem. Nem voltam nekik jó! Másodszor sem és ez... Ez nagyon...- bőgtem. A szavaim épp, hogy érteni lehetett. És igazat mondtam. Már egyszer próbálkoztam. Nem voltam jó senkinek. Most pedig beetetnek azzal, hogy van esélyem a nyerésre, erre kirúgnak, hogy mégsem... Annyira, de annyira utálom amikor már majdnem a hegy tetején vagyok, erre lelöknek...
Anyu megsimította a hajam, Karl meg jó testvérhez méltóan kezdett nyugtatni. Szidta az X-factort és ugyanannyira szomorú volt, mint én. Remegő lábbal folytattam a történetet.
- És a szemetek még vissza is hívtak valami miatt. De vajon miért, anyu? Miért nem vagyok jó?- néztem anyura, ki nem válaszolt a kérdésemre, csak adott egy zsebkendőt. Éreztem, hogy a reggeli sminkem szerteszét folyik az arcomon keveredve a könnyeimmel.
Rögtön indultunk is a kocsihoz. Beszálltam hátra a tesóm mellé és fölhúztam a lábaim az ülésre. Kinéztem az ablakon. Nemrég esett egy kis eső, most viszont gyönyörűen süt a nap. Emiatt lett az égen egy nagyon szép szivárvány, ami elgondolkodtatott. Olyan vidámnak néz ki, olyan csodás. Én miért nem lehetek ilyen? Miért nem lehetek csodás és vidám? Legalább másodszor! Talán tavaly jelentkeznem kellett volna? Anya nem engedte. Szerinte a tanulásra kellett volna fordítanom az időm. Mi van akkor, ha tavaly hiányzott volna egy olyan lány a versenyből, mint én, de akkor nem engedtek el? Ettől a gondolattól a hideg is kirázott, lehajtva a fejem zokogtam.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Már bent vagyok az épületben. Rajtam kivűl még fiúk meg lányok is vannak. Mind szomorúnak látszanak, az egyikük még mindig teljes hangerővel zokog. Pont ez a lány mellett álltam, így megajándékoztam egy zsepivel.
- Szomorú ha kírúgnak, nem igaz?- dőltem a falnak a könnyeimmel küszködve.
A lány bólogatott és megtörölte a szemét.
- Leigh- Anne a nevem. Örülök, hogy megismertelek.- Láttam egy halvány mosolyt az arcán.
- Jade....- motyogtam.
Aztán kicsit elkalandoztak a gondolataim. Mindenről elmélkedtem, mikor a nevem hallottam.
- Mi van?- emeltem föl a fejem.
Leigh csodálkozva nézett rám.
- Én hallottam a nevem. Meg egy másik lányét...- nézett furcsán.
Ekkor megismételték a neveket. Fölmentem a színpadra és megláttam egy másik csapat lányt. Ők is tudatlanul néztek össze-vissza, nem tudták mit tegyenek. Mi sem.
A színpad elején volt egy hosszú vonal fehérrel, odaálltam. Mellém állt a két ismeretlen lány. Átnéztem a másik csapatra. Láttam, hogy egy számomra már ismert személy integet felém. Perrie, a műsor első adásából. Visszaintettem neki, de ekkor fölállt az egyik zsűri pár papírral a kezében. Mosolyogva végignézett rajtunk, majd elkezdte mondani, hogy igazából nem teljesen lettünk kitéve a versenyből. Furcsán néztem Perrie csoportjára. Ez meg mi? Hol vannak a kamerák?
A férfi a papírokkal pedig bejelentette: Perrie Edwards, Jesy Nelson, /nevét nem tudom/ továbbmehet a versenyben, bandaként. Nagyon örültem, mert egy dolgot biztosra tudtam: ez lesz az én csapatom sorsa is. Miután az egyik banda lesétált a színpadról, jöttünk mi. Sóhajtottam egyet és vártam a nevem.
- Jade Thirlwall...- nem hallgattam tovább a neveket. Sikítozva, ugrálva ölelgettem a lányokat. Végig sem tudták mondani a dolgokat, mi már tudtuk a sorsunk. Mosolyogva figyeltem a többi lányt, akik ugyanúgy sírtak az örömtől.
A lányok nyakába borultam és sírva indultunk le a színpadról. Egy körbe állva mutatkoztunk be egymásnak részletesebben, majd megadták a számaik, megbeszéltünk pár időpontot és indultam a családomhoz. Odafutottam anyuhoz és a nyakába ugrottam. El sem hiszem. Ilyen nagy szerencséje nem sok embernek van. Annyira örülök ennek az új lehetőségnek! Ki fogom használni és verseny nyertes leszek!
Vigyorogva mentem ki a kocsihoz. Beszálltam és otthonig hadarva dumáltam a szüleimnek, úgy mindenről. Olyan jó érzés volt. Én voltam a szivárvány: csodás és vidám.
♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥
*Leigh-Anne*
Reggel nagyon későig aludtam, mert tegnap este nem tudtam elaludni. Annyira boldog voltam. Egészen addig, amíg nem hívtak egy ismeretlen számon.
- Igen?- emeltem álmosan a fülemhez a telefont.
- X-factor vezetőség.- hallottam egy nő hangját.
Kicsit csodálkoztam. Fölültem az ágyamban és ásítva egy nagyot kérdeztem, hogy miért keresnek.
- Fontos közlendőnk van számára. Persze, ha ön Leigh-Anne Pinnock.- Hát, ez már kezd furcsa lenni.
- Igen, Leigh-Anne vagyok. Mi lenne az a hír?- kérdeztem.
Csomót beszéltek nekem, végül mondtak egy borzalmas hírt.
- A zsűrik szerint ön nem indulhat tovább a versenyben. Kérjük, ettől még ma jelenjen meg az X-factorban, 11:00-kor!- A könnycseppeim ráfolytak a telefonomra és rögtön kinyomtam egy "ott leszek" válasz után. Visszafeküdtem az ágyamba és sírva próbáltam visszaaludni.
Ez szörnyű. Nem szeretném, ha nem fedeznének föl. Ez volt az álmom. Olyan sok kis darabra törött, hogy nem lehet összeszedni.
Kopogtak az ajtómon. Sírós hanggal mondtam, hogy jöhetnek. Anya egy tálcával a kezében jött be hozzám. A tálcán reggeli volt, anya teljesen mosolygósan jött be hozzám.
- Jó reggelt, X-factor nyerteském!- tette az éjjeliszekrényemre a kaját.
Ekkor meglátta a kisírt szemem és reflexből megölelt. Megkérdezte mi a baj, mire könnyezve próbáltam kibökni, de nem sikerült. Csak zokogva a nyakába borultam.
- Nem vagyok jó az X-factornak... Kitettek...- válaszoltam halkan.
Annyira, de annyira szomorú volt ez az egész... Egy kicsit még beszéltünk, majd bejelentettem, hogy menni kéne a helyszínre. Annyira nem volt kedvem hozzá... Beszálltunk a kocsiba és indultunk az X-factorba. Nekidöntöttem a fejem az ablaknak és könnyezve vártam, hogy odaérjünk.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Kipakoltunk és mentünk be az épületbe. Ott volt már pár lány és fiú. Elővettem egy zsepit és megtöröltem a szemem, miközben hallottam a nevem. Azt mondták Leigh-Anne Pinnock. Na de miért? Annyira megijedtem. Rosszat tettem? Nem, biztos nem. Csak álltam és vártam, hogy mit kéne tennem. Újra szólítottak.
- Leigh-Anne! Kérlek fáradj a színpadra!- így már értem. Fölmentem a helyre, ahova kellett és beálltam pár lány mellé, akik mellé állítottak. Végignéztem rajtuk és ők is olyan kíváncsiak voltak, mint én. Sohasem voltam még ennyire izgatott.
Mit akarnak nekem mondani? Tovább síratni? Csak azért, hogy bőgjek nekik, mert ez kell a TV-be? Na nem. Kamerák voltak, de nem túl sok, közönség meg egyeltalán nem. Csak álltunk és suttogva kérdeztük a másikat, hogy mi ez. Ekkor egy zsűritag felállt. Beszélt kicsit, majd a lényegre tért. Beszélt a mellettünk lévő csapathoz egy kicsit, majd a szerencséseket egy csapattá avatta. Ránk mi vár? Talán...
- Nos... Leigh-Anne, Jade, /nevét nem tudom/! Nagyon jók voltatok a válogatóban.- kezdte. Jade felé fordultam és halkan súgtam neki valamit.
- Akkor miért ejtettek ki minket?- erre Jade aféle "Hát igen.." bólintással jelezte együttértését.
- Ti.. Az X-factor nyolcadik szériájában... Együtt mentek tovább, hármas csapatként!- hirtelen azt sem tudtam mi történt, mire Jade sikítva magyarázott.
- Igeeen!- ugrottam /nevét nem tudom/ nyakába.
Egy kis körbe álltunk és mosolyogva sírtunk, persze az örömtől. Lassan le kellett mennünk a színpadról, így ugrándozva mentünk el. Lent elővettem a telefonom.
- Az első közös kép!- vigyorogtam és elővettem egy zsepit, hogy megtöröljem a szemem.
A lányok helyeselték az ötletem és mellém álltak. Lőttünk egy fotót és egy időre elgondolkodtunk.
- Hát, ez szép és jó..- kezdte komolyan Jade.- Viszont nincs nevünk, se semmi ötletünk...- hát, erre mi is gondolhattunk volna.
Leültünk a színpadhoz kötött lépcsőre és gondolkozni kezdtünk. Már vagy öt perce csak ezt tettük, mikor maga Tulisa Contostavlos állt elénk!
- Lányok! Baj van esetleg?- mosolygott ránk. Szimpatikus zsűri volt számomra.
- Nincs nevünk...- adta meg gondolkodásunk okát /nevét nem tudom/.
Tulisa leült mellénk és már jutott is valami az eszébe. Felénk fordult és tálalta az ötletét.
- Mikor tini voltam, volt egy lánybandám. Orion volt a nevünk, de különösebb sikereket nem értünk el vele. Mi lenne, ha ti elvezetnétek a sikerhez ezt a nevet?- gondolkodott hangosan. Mosolyogva összenéztünk a lányokkal, mert megvolt a név.
Megköszöntük a mentorunk segítségét, majd megadtuk egymásnak a számunk. Indulhattunk haza.
Otthon SMS-eztem a nemrég megismert csapattársaimmal, majd aludtam. Holnap próba és nagyon jó lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése